Rapverseny a Kesztyűgyárban

💥 2024. november 9-én, szombaton ismét megrendezésre kerül a Rapfesztivál és verseny a Kesztyűgyár Közösségi Házban. 💥

🏆A délután folyamán a rapversenyre benevezett előadók mérettethetik meg magukat, este pedig a zsűrizés után kezdetét veszi a fesztivál, meghívott rapper vendégeink fellépésével.

Nagyon várjuk jelentkezésedet a rapversenyre, ha:

🪩A nyolcadik kerületben élsz, vagy dolgozol, esetleg ide jársz suliba

🪩Van olyan rap számod, vagy freestyle, aminek te írtad a szövegét és szívesen neveznél vele

🎤A versenyre jelentkezésnek nincsen korhatára, illetve várjuk nevezésedet akkor is, ha esetleg már tavaly is indultál a rapversenyünkön!🎤

Jelentkezni az alábbi kérdőív kitöltésével tudtok:

https://forms.gle/ZdBrxq68Qjh5AoL47

‼️HATÁRIDŐ: 2024. október 18. ‼️

Mire számíts, ha jelentkezel?
❤️‍🔥Először a jelentkezéssel beküldött demo-k alapján a Kesztyűgyár szakmai zsűrije kiválasztja az élő fordulóba bejutókat, minden jelentkezőt értesítünk arról, hogy továbbjutott-e.
❤️‍🔥2024. november 9-én délután a továbbjutók egy élő fellépés keretein belül, a meghívott zsűri előtt mutatkozhatnak be. A verseny után fellépő rapperek, illetve a zsűri kilétét is felfedjük hamarosan, figyeljétek közösségi média oldalainkat!
❤️‍🔥Az élő show első három helyezettje izgalmas nyereményekre számíthat

📌A Rapfesztivál és verseny A Kesztyűgyár Közösségi Házban (1084 Budapest, Mátyás tér 15.) kerül megrendezésre. 📌

A nevezés és a részvétel is díjtalan!
A változtatás jogát fenntartjuk.

Facebook esemény

További eseményeink

Összes programunk
2025. március 7.
-
16:00

Városi szörnyecskék – józsefvárosi gyerekek kiállítása – Díjátadó

A kiállítás látogatható február 21. és március 18. között, a Kesztyűgyár Közösségi Ház nyitvatartási idejében.

Bővebben
2025. március 6.
-
14:00

Farsang // Kiss Erzsi Panchan koncert

Gyertek el hozzánk március 6-án délután, hogy egy fergeteges jelmezbállal elűzzük a telet!

Bővebben