Meghívó „JÓ-PÁR! JÓ-CSALÁD!” projekt zárórendezvényére

Tisztelettel meghívjuk Önt a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.,FSZA2025-26 azonosítószámú, „JÓ-PÁR! JÓ-CSALÁD! – Párkapcsolati és családi harmónia megteremtésének, erősítésének támogatása Budapest Józsefvárosban – Önsegítő csoportok lányoknak és édesanyáknak” című projekt sajtónyilvános zárórendezvényére, amely a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával valósult meg.

A Budapest VIII. kerület, Mátyás tér 15. sz. alatti Kesztyűgyár Közösségi Házban lévő Nyitott Házba és Zsendülő Tanodába járó lányok, valamint a Magdolna utca 47. sz. alatt működő Fókusz Közösségi Teret látogató édesanyák gyakran olyan társadalmi és gazdasági körülmények között élnek, amelyek komoly kihívásokat és kockázatokat hordoznak számukra.

Projektünk célja biztonságos, támogató közeg biztosítása volt, ahol a lányok és édesanyák megtapasztalhatták a közösség erejét, fejleszthették önismeretüket és kapcsolati készségeiket, valamint támogatást kaphattak a mindennapi nehézségekhez. A program különlegessége, hogy a Nyitott Házba járó fiúkat is segíthettük jövőbeli párkapcsolataik és családalapításuk sikeréért.

A rendezvény időpontja:                

Időpont: 2025. december 12. (péntek) 10:00

A rendezvény helyszíne: Kesztyűgyár Közösségi Ház, Tükör terem (1084 Budapest, Mátyás tér 15.)

Tervezett program

10.00-10.05Köszöntőt mond Halmai Róbert vezérigazgató, Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.
10.00-10.10A Kesztyűgyár Közösségi Ház bemutatása – Csőke Zita közösségi igazgató, Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.
10.10-.10.20Fővárosi Szolidaritási Alap bemutatása – Büttl Ferenc, az FSZKA ügyvezetője
10.20-11.15Kerekasztal beszélgetés – a projektben résztvevő munkatársakkal
11.15-11.45Kérdések és kötetlen beszélgetés

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük, jelezze a info@kesztyugyar.hu e-mail címen.

További információ kérhető

Pintér-Szövényi Eszter, a projekt szakmai vezetéséért felelős munkatárs

telefon: +36 70 520 1345

e-mail: eszter.szovenyi@jkn.hu        

További híreink

Összes hírünk
2026. április 7.

Húsvét a Kesztyűgyárban

Múlt héten igazi tavaszi hangulatban telt a húsvét a Kesztyűgyárban: kölnikészítés, tojásfestés, fadíszítés és csillámtetkózás. A Mátyás térre megérkezett a húsvéti nyúl is, a gyerekek gyűjthettek csokitojásokat is. Az eseményen...
Bővebben
2026. március 27.

“Tele van a város, maradjunk a fedélzeten” – kiállítás a közösségi rádiózásról a Kesztyűgyár Galéria és a Lahmacun Rádió szervezésében

Megnyitó: 2026. április 21. 18:00-20:00, utána: Pók (Nagy Fuvaros utca 22.) Helyszín: Kesztyűgyár Galéria, 1084, Mátyás tér 15. Kapcsolódó programok hamarosan. - A Kesztyűgyár Közösségi Ház és a Lahmacun Rádió...
Bővebben
2026. március 16.

A Kesztyűgyár Galéria 2026-os kiállítási pályázata

Pályázati felhívás a Kesztyűgyár Galériában megvalósuló kiállítások/eseményekkoncepciójának kidolgozására. Határidő: 2026. május 31. A felhívásra jelentkezhetnek azok az alkotók, alkotó közösségek, kurátorok, akik a Kesztyűgyár Galéria küldetéséhez* illeszkedő művészeti/kutatási gyakorlatot folytatnak,...
Bővebben