Tisztelettel meghívjuk Önt a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.,FSZA2025-26 azonosítószámú, „JÓ-PÁR! JÓ-CSALÁD! – Párkapcsolati és családi harmónia megteremtésének, erősítésének támogatása Budapest Józsefvárosban – Önsegítő csoportok lányoknak és édesanyáknak” című projekt sajtónyilvános zárórendezvényére, amely a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával valósult meg.
A Budapest VIII. kerület, Mátyás tér 15. sz. alatti Kesztyűgyár Közösségi Házban lévő Nyitott Házba és Zsendülő Tanodába járó lányok, valamint a Magdolna utca 47. sz. alatt működő Fókusz Közösségi Teret látogató édesanyák gyakran olyan társadalmi és gazdasági körülmények között élnek, amelyek komoly kihívásokat és kockázatokat hordoznak számukra.
Projektünk célja biztonságos, támogató közeg biztosítása volt, ahol a lányok és édesanyák megtapasztalhatták a közösség erejét, fejleszthették önismeretüket és kapcsolati készségeiket, valamint támogatást kaphattak a mindennapi nehézségekhez. A program különlegessége, hogy a Nyitott Házba járó fiúkat is segíthettük jövőbeli párkapcsolataik és családalapításuk sikeréért.
A rendezvény időpontja:
Időpont: 2025. december 12. (péntek) 10:00
A rendezvény helyszíne: Kesztyűgyár Közösségi Ház, Tükör terem (1084 Budapest, Mátyás tér 15.)
Tervezett program
| 10.00-10.05 | Köszöntőt mond Halmai Róbert vezérigazgató, Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. |
| 10.00-10.10 | A Kesztyűgyár Közösségi Ház bemutatása – Csőke Zita közösségi igazgató, Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. |
| 10.10-.10.20 | Fővárosi Szolidaritási Alap bemutatása – Büttl Ferenc, az FSZKA ügyvezetője |
| 10.20-11.15 | Kerekasztal beszélgetés – a projektben résztvevő munkatársakkal |
| 11.15-11.45 | Kérdések és kötetlen beszélgetés |
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük, jelezze a info@kesztyugyar.hu e-mail címen.
További információ kérhető
Pintér-Szövényi Eszter, a projekt szakmai vezetéséért felelős munkatárs
telefon: +36 70 520 1345
e-mail: eszter.szovenyi@jkn.hu




