Andalucía X Nagyecsed

Bár augusztus 6-án kora este, az évszakhoz képest hűvös, szeles délután volt, ez egyáltalán nem szegte senki kedvét – sőt, talán még jobban esett a szabadban lenni. Az amúgy is élettel teli Mátyás tér hamar megtelt gyerekekkel, akik egymásnak adták a helyet a legyezőkészítő asztalnál, a Zsendülő Tanoda előtt pedig spontán tollas- és focimeccsek indultak. Minden a maga természetességében történt, különösebb koreográfia nélkül – ahogy a legjobb dolgok szoktak.

A zene is egyszer csak elkezdődött, bár nem volt színpad, nem volt műsorvezető mégis mindenki tudta, hogy itt valami történik. Balogh Zsolt és zenekara játszani kezdett, spanyol vendégeink is rögtön táncra perdültek.

Ezt követően Ignacio Fajardo és Manuel Monterrubio koncertje nem hiába követte a legbulisabb flamenco stílust: a közönségből néhányan flamenco bemutatót rögtönöztek. Koncertjük vége azonban még tartogatott egy emlékezetes, szívet melengető meglepetést: spontán közös zenélés alakult ki, amely során felcsendült a „Gelem Gelem”.

A program végén közös tánctanulás következett, profik, a kezdők, a gyerekek és az idősebbek egyaránt együtt próbálgatták a nagyecsedi cigánytánc lépéseit.

További híreink

Összes hírünk
2026. november 2.

KESZTYŰHOP 2026

Lezajlott a 2026-os hiphopnap a Kesztyűgyár hátsó udvarán: délutáni beatkészítés, openmic, közös festés, gördeszkázás és szitázás; este előadók és DJ-k. Időpont: 2026.09.26. FARSEERShttps://farseers.bandcamp.com/ EVAKUÁLT ZÓNA https://evakualtzona.bandcamp.com/album/3-ver-b BERKES https://www.youtube.com/@9kermusic DJ FRONTINhttps://soundcloud.com/no-1-trance-artist...
Bővebben
2026. október 19.

Maminbaba 2026.10.20-án ELMARAD

MAMINBABA programunk 2026 október 20-án, kedden elmarad! Október 27-től a megszokott időben folytatjuk. Megértésüket köszönjük!
Bővebben
2026. október 6.

Szavazz a józsefvárosi részvételi költségvetésről!

TE IS DÖNTHETSZ ARRÓL, MILYEN LEGYEN JÓZSEFVÁROS! A szavazás itt érhető el: https://reszvetel.jozsefvaros.hu/reszveteli-koltsegvetes/szavazas/aktualis-szavazas/ Ha józsefvárosi vagy és már betöltötted a 14. életévedet, most beleszólhatsz abba, hogy mire költsön az önkormányzat...
Bővebben