Mi az a Tanoda?

2020 márciusában megnyitotta kapuit a „Zsendülő Tanoda”, ahol 30 általános-, illetve középiskolás tanuló fejlesztheti magát a jobb tanulmányi eredmény elérése érdekében, valamint képességeinek, tehetségének kibontakoztatásában. A tanoda célja elsősorban azoknak a képességeknek, készségeknek a fejlesztése, melyek valamely szempontból hátrányos helyzetű fiatalok számára is biztosítják a sikeres iskolai pályafutást. 

A szerződöttek széles skálán mozgó korosztályt ölelnek fel, a legfiatalabbak első osztályosok és a legidősebbek érettségi előtt állnak. A tanoda elsősorban azoknak a képességeknek, készségeknek a fejlesztésére fordít figyelmet, melyek valamely szempontból hátrányos helyzetű fiatalok számára is biztosítják a sikeres iskolai előmenetelt. Jelentős fejlesztési terület a tantárgyi segítségnyújtás. Legyen az matematika felzárkóztatás, magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, vagy éppenséggel informatika. A tanodás gyerekek megismerkednek különböző művészetekkel, sportokkal és megtanulhatják eltölteni hasznosan a szabadidejüket.

Az iskolákkal való folyamatos kapcsolattartásnak köszönhetően többet tudhatunk meg a gyerekek teljesítményéről. A pályázat távlati céljai közé tartozik nem csak az iskolai felzárkóztatás, hanem a továbbtanulásra adott esély, a társadalomba való beilleszkedés, illetve, hogy megállják helyüket az iskolapadból való kikerülés után is. Ilyen nevelési szándékot szolgálnak a játékba ágyazott foglalkoztatások, a nem formális tanulási módszerek, illetve az ünnepekhez tartozó előkészületek, hagyományok ápolása is.

Fontos számunkra a szülők bevonása a tanoda életébe, ennek következtében családi programok megszervezésére is sor kerül, hiszen közös célunk a gyermek sikeres életútjának megalapozása. A Tanoda programjai közé tartoznak kirándulások és nyári táboroztatás is. A Zsendülő Tanoda által szerződött gyermekek számára a felzárkóztatás, kompetencia- és készségfejlesztés, a programokon való részvétel, valamint az étkezés ingyenes. Jelentkezésre a megadott elérhetőségeken van lehetőség.

Szolgáltatások

  • Tantárgyi segítségnyújtás és felzárkóztatás
  • A szabadidő hasznos eltöltését szolgáló programok
  • Kirándulások, táborozás, színházlátogatás
  • Családi, közösségi és sport rendezvények
  • A tanodai napokon uzsonna biztosítása

Kiket várunk?

  • Ha már suliba jársz, jelentkezhetsz tanodánkba, hiszen első osztálytól várunk.
  • Ha szeretnéd, a diplomád végéig segítünk, hogy ne add fel!
  • Ha elakadtál valahol a suliban
  • Ha nem értesz mindent a tananyagból
  • Ha szeretnél egy jó közösség tagja lenni
  • Ha felmerül benned a HA

Milyen programokkal várunk?

  • Nyári napközis tábor
  • Kirándulások
  • Színházlátogatás
  • Családi délutánok
  • Sport napok
  • Kézműves délutánok
  • Színjátszó kör
  • Ünnepi délutánok

Hogyan csatlakozhatsz?

Ha szeretnél tanodás lenni, csak térj be, látogass meg minket, és

Légy Te is TANODÁS!

1084 Budapest, Mátyás tér 15.

Nyitva tartás: Hétfőtől – Péntekig 13:00-17:00

Infó és jelentkezés:

Böhler Nóra (szakmai vezető)

  +3670 5132888 tanoda@kesztyugyar.hu